Helyi hírek

Közmeghallgatáson értékelte az elmúlt éves munkáját a képviselő testület

  • Nyomtatás

kozmeghallgatas.bmp - 28.77 KB Augusztus 24-én a Faluház adott otthont az önkormányzati választás előtti utolsó   közmeghallgatásnak, amely csekély lakossági részvétel mellett zajlott le.

 

 

 Az első napirendi pont alapján Molnár Zsolt polgármester adott tájékoztatást a horányi ivóvíz beruházásról. Beszámolójában elmondta, hogy míg 2015-ben jelentős lakossági igényt tapasztaltak az ivóvízhálózat bővítésével kapcsolatban, ez azóta mérséklődött. A 3,5 évvel ezelőtt elkészített engedélyes tervdokumentáció érvényessége, azóta már egy alkalommal meg lett hosszabbítva. E terv alapján folyik jelenleg a Muskátli utcában a vízvezeték kiváltása. A beruházás megvalósítására jelenleg pályázati forrás nem áll rendelkezésre, de az önkormányzat 100 millió forint forrást különített el erre a célra. Ehhez még körülbelül 20 millió forint lakossági hozzájárulást terveztek, ami 220 ezer forintot jelent háztartásonként. Jelenleg a társulatok szervezése zajlik. Ahol megvan a kellő többség és meg tud alakulni a társulat, ott a kivitelezés első szakaszában fog megvalósulni a beruházás, ahol nincs meg a szükséges többség azok az utcák sem maradnak ki, csak a második, illetve további ütemben kerülnek sorra. A beruházás ütemezéséhez igazodva tervezik az utcák jövőbeni aszfaltozásának, felszíni infrastruktúrájának kivitelezését is. Ezután Szűr Tímea alpolgármester ismertette a beruházás tervezett ütemezését. Első ütemben a Horánygyöngye utca egy része, a Csalogány utca, a Napraforgó utca egy rövid szakasza, a Pinty utca, a Jázmin utca, a Vadgalamb utca, a Nyúl utca, a Hársfa utca, a Nefelejcs utca (Horánygyöngye úttól a Csalogány utca felé eső szakasza), a Szedres utca, és a Zöldike utca kerül kivitelezésre. A második ütem kivitelezése jövő év tavasszal indul el. A pénzügyi helyzet alakulásának függvényében lesz azután negyedik, esetleg ötödik kivitelezési ütem tervezve.

Ezután a polgármester számolt be a 2019 évi munkákról és tervekről. Az egyik legfontosabb téma az utak állapota, mivel a lakosság számmal együtt a gépkocsik száma is folyamatosan emelkedik. Sajnos a Horánygyöngye utca felújítására jelenleg nincs saját forrása az önkormányzatnak, de ha lehetőség nyílik pályázat útján támogatást bevonni a megvalósításba, a tervdokumentáció rendelkezésre áll. A cél, hogy egy megfelelő alappal és szegéllyel, vízelvezetéssel rendelkező, jó minőségű aszfaltos út épüljön. Amíg ez nem valósul meg, addig a jelenlegi állapot fenntartására fordítanak forrásokat.

Épül az új óvoda, és bővül a bölcsőde. Ezek a projektek pályázati forrásból valósulnak meg, csekély önrész mellett. A bölcsőde bővítésének kivitelezése a jövő évben indul. Idén befejeződik a szintén zömmel pályázati forrásból készülő Szabadság tér felújítása.

Az éves települési rendezvények sikeresen lezajlottak. Úgy döntött a testület, hogy idén a Szent-Iván nap nem került megrendezésre. Ennek a rendezvénynek a támogatása átcsoportosításra került a Kék Evező Fesztivál, a Lecsó Fesztivál és a Piros Lábos Fesztivál költségvetésébe.

Tervezés alatt van a kerékpárút hálózat fejlesztése a Rév utcától a Dunakeszi kompig, a Monostori úton keresztül, majd útfelfestéssel a végig a töltésen a kompig.

Csapadékvíz elvezetés megoldására nyert és valósított meg pályázatot az önkormányzat a Szabadság tér és a Madárbarát Park között, ami a gyakori felhőszakadások okozta jelentős csapadék megállását szüntette meg.

A polgármester tájékoztatója után a három bizottsági elnök számolt be az elmúlt egy év munkájáról. Gotthard Viktor a Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság elnöke a Szabadság tér felújításának állását ismertette, majd a település általános pénzügyi helyzetéről adott felvilágosítást. Lakossági kérdésre válaszolva elmondta, hogy átlagosan 700-800 millió forint a költségvetés fix bevétele, amihez jönnek még a különböző pályázati támogatások, összességében 1 és 1,2 milliárd forintból gazdálkodik a település. A költségvetés tervezésekor a kötelező feladatokhoz rendelt források biztosításán kívül, a különböző fejlesztési projektek önrészének biztosítása és összességében egy kiegyensúlyozott költségvetés létrehozása a cél.

Az Ügyrendi, Kommunikációs és Közlekedési Bizottság tevékenységéről Rózsa József elnök számolt be. Kiemelte, hogy elfogadásra került a Közlekedési és a Kommunikációs Stratégia. Kardinális kérdés a kompok, révek állapota. Sikerült új és előnyös szerződést kötni a Dunakomp Kft-vel, de annak betartatására nagyobb figyelmet kell fordítani a jövőben. Megvizsgálják az üzemeltetés állami közreműködéssel, illetve önkormányzati kézben történő átszervezésének lehetőségét is. A „kís híd” helyének kijelölése és annak elkészültéig járó állam kompenzáció kérdésében érdemi előrelépés nem történt. Sajnálatos, hogy ebben Szentendre városvezetése nem mutat együttműködést.

A kommunikáció stratégia alapján alkotott munkaterv szerint folytatódik az Újságoló tartalomfejlesztése, a szigetmonostor.hu honlap fejlesztése, valamint a települést érintő hírek gyorsabb és naprakészebb eljuttatása a lakosság részére a különböző online és offline platformokon egyaránt.

Fűrné Láng Erika a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnökeként az önkormányzat szociális és oktatási támogatási rendszerének működését mutatta be. Erre éves szinten 1,3 millió forintot költ a település. A különböző szociális támogatások részletezése kapcsán elmondta, hogy megemelték a gyógyszertámogatás összegét, mivel az áremelkedések miatt az eddigi 2000 Ft, gyakorlatilag semmire sem elég. A támogatások kiosztása igénybejelentéssel indul, bár előfordul olyan eset is, amikor a bizottságnak jut tudomására, hogy valaki rászorulóvá válik egy adott élethelyzetből kiindulva. Ilyenkor megkeresik az érintettet, jelzik a támogatási szándékot és megkérik, hogy igényét a megfelelő formában nyújtsa be. A település szociális és ifjúsági célokra egyébként 16 millió Ft-ot irányzott elő 2019-ben.

Megteremtette az önkormányzat az ultrahangvizsgálat helyben történő elvégzésének anyagi alapjait, azonban a működtetésről még folynak az egyeztetések. A cél, hogy a helyi lakosoknak ezért a vizsgálatért ne kelljen Szentendrére utazni.

Megújult az orvosi rendelő épülete, amelynek alagsorában kialakításra került egy mozgásterem és egy magánrendelésre alkalmas helység, amelyek az ÁNTSZ előírásainak mindenben megfelelnek.

Mivel a települést is elérte a pedagógushiány, ezért a pedagógus szolgálati lakások felújításával próbálnak vonzó feltételeket teremteni a tanároknak és az óvópedagógusoknak.

 

A bizottsági beszámolók után a testület tagjai a lakossági kérdésekre válaszoltak. A feltett kérdések az utak állapotát, a komp és révközlekedést, a szemétszállítás problémáit, az Orgona utcai játszótér zárását és az ott történő parkolást, az elhanyagolt telkek tulajdonosainak felszólítását érintették.