Épített környezet
Római katolikus plébániaépület (egykori Horányi-kastély) – Fő utca 38.
Az épület a vele szemben álló Szentháromság Plébániatemplommal együtt a faluképet meghatározó, jelentős, barokk műemlék-együttes. Mindkét épületet Horányi Gábor építtette az 1740-es években, aki Pest vármegye országgyűlési követe, majd alispánja is volt. A Horányi-kastély építésének pontos idejét az épületben talált bélyeges téglák tanúsítják, melyek domború felirata: „17 GH 43”, ahol az egymásba fonódó G és H betűk Horányi Gábor monogramját jelentik, az évszám pedig 1743. Kisebb mennyiségben „17 GH 44” és „17 GH 47” feliratos bélyeges téglák is előkerültek.
A kastélyból 1768-tól lett plébániaépület, Monostor pedig – ami korábban Bogdány (Dunabogdány) filiája volt – ekkortól lett önálló plébánia, miután a Horányi családtól a Kamara birtokába került a falu.
Az 1800-as évek elejétől kezdve a plébániaépület déli szárnya – eleinte csak egy szobája – iskolának adott helyet, melynek fenntartója a kegyúr, azaz a Kincstár volt.
1940-ig fennállt az épület ilyen megosztott használata, amikor már a déli szárny egybenyitott helyiségei sem bizonyultak elégségesnek a diákok befogadására, ezért a plébániakert végében egy új iskolaépület építésébe kezdtek. Ennek felépülte után, 1941-ben az addig iskolaként használt déli szárnyat a község kultúrházzá alakította. (A felépült új iskolaépületet ma óvodaként használják.)
A 2. világháború után a plébániaépületen belül a kultúrház helyiségeit államosították, és csak 2001-ben kapta vissza a r.k. egyház a teljes épületet, ami azóta a plébánia-hivatali funkciója mellett családközösségi szállásépületként működik, egyúttal számos kulturális esemény, fesztivál helyszíne, fogadóépülete.
Római katolikus templom – Fő u. 37.
A Szentháromság tiszteletére szentelt, homlokzati középtornyos, műemlék templom a 18. század közepén elterjedt, egyhajós barokk templomok jellegzetes példája. Horányi Gábor építtette fel kastélyával (a mai plébániaépülettel) szemben, aki katolikus vallású lévén katolikusokat telepített az addig református vallású faluba. A templom 1752-re készült el. Belső téralakítása különösen jó arányú, ünnepélyes, hajója három boltszakaszos, szentélyét egy negyedik csehboltozat fedi. A szentély mellett a földszinten kialakított kegyúri oratórium ritka megoldásával találkozhatunk itt (ami ma sekrestyeként szolgál). A templombelső művészileg legértékesebb része az 1760–1770 körül készült, igen kvalitásos, késő barokk szószék, ami 2007-ben eredeti megjelenésének megfelelően került helyreállításra.
Az eredeti összetett barokk toronysisak helyett az 1779-es tűzvészt követően épülhetett a maival megegyező, egyszerűbb, íves gúlaformájú sisak.
A templom belső tere 1952-ben változott meg jelentősen, amikor a korábbi festett architektúra helyére Jeges Ernő főoltárkép freskót festett, melynek témája a Szentháromság a magyar szentekkel, középen a falu képével. A boltozatokon és a szentély két oldalfalán látható többi freskó is az ő munkája, melyek a 20. századi egyházi festészet jellegzetes alkotásai. 1969-ben alakították ki az új liturgikus teret, melynek során került a szentélybe a mai főoltár az ambóval együtt. Az egykori főoltár valószínűleg 1790 után készült tabernákuluma ma a hajó déli oldalán található a Szentsír oltáron. A padok 1900-ban készültek, a karzaton álló, Rieger gyártmányú orgona pedig 1914-ben. Három harang függ a templom tornyában, mindhármat az 1920-as években öntötték.
Református templom – Fő u. 14.
A falu másik temploma, a késő barokk, homlokzati középtornyos református templom 1797 óta áll mai formájában. Belső terét sík mennyezet fedi, a bejárat felett és szemben is egy-egy karzat látható. 1960-ban még szerepelt a falu műemlék jellegű épületeinek sorában, ma helyi védelmet élvez.
A reformátusoknak korábban is volt itt temploma, egyházuk már 1567-ben fennállt. A régi fából készült templomról nem sokat tudunk. Helyi református forrásokban szerepel, hogy 1740–1770 között harminc éven át saját kis jövedelmükből építettek új templomot a helyére, amelyet 1771-ben szenteltek fel.
Az 1780-as földrengés okozta károk miatt 1796–1797-ben építették ismét újjá, ekkortól áll a mai épület, a türelmi rendelet ekkor már lehetővé tette protestáns templomok számára is a toronyépítést. Az 1800-as években több árvizet is átvészelt a falu: az 1895-ös árvíz magasságát őrzi a református templom falán levő kis tábla.
