A jövőben a MOL látja majd el a hulladékgazdálkodási közfeladatot
A vállalat a települési szilárdhulladék kezelésén felül a fejlesztésekért is felel majd
A Magyar Állam nyár elején hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatot írt ki, melyet a MOL Nyrt. nyert el. Ennek értelmében 2023. július 1-jétől 35 évig a társaság végzi az évi közel 5 millió tonna hazai települési szilárdhulladék begyűjtését és kezelését, valamint megvalósítja a kapcsolódó beruházásokat.
Gyökeres átalakulás előtt áll a hazai hulladékgazdálkodás, ugyanis a jövő év közepétől a MOL látja el az állami hulladékgazdálkodási közfeladatot, amelyet kormányzati, szakpolitikai oldalról a Technológiai és Ipari Minisztérium felügyel majd. A MOL célja, hogy az Európai Unió irányelveit követő hazai szabályozásnak megfelelően alakítsa a hulladékgazdálkodási tevékenységet úgy, hogy 2030-ig megduplázza az újra feldolgozott hulladék jelenlegi mennyiségét, 2035-ig pedig a települési hulladék 65 százaléka hasznosuljon majd újra. Ennek érdekében az olajipari vállalt egyrészről növelni szeretné az újrahasznosítás arányát és a hulladékválogatás hatékonyságát, másrészt pedig olyan technológiai megoldások kialakítását kívánja foganatosítani, amelyek még több hasznos anyag kivonására képesek.
A kiírt koncesszió értelmében a MOL a következő kulcsvállalásokat tette az ajánlatában:
- az első 10 évben minimum 50 milliárd forint beruházási kötelezettséget vállal;
- az első öt évben egy új, évente minimum 100 ezer tonna települési szilárdhulladék energetikai hasznosítására alkalmas létesítményt épít;
- felvásárolja a jelenlegi hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer koordinálásáért felelős Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (NKHV) és a települési hulladékgazdálkodási közszolgáltató Nemzeti Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Kft. (NHSZ) nagy részét.
A MOL egy sokoldalú vállalat, amely amellett, hogy mintegy 440 töltőállomást működtet Magyarországon, műanyagokat is gyárt, kőolajat is finomít, olajat is bányászik, illetve magas színvonalú mobilitási szolgáltatásokat nyújt és jelentős hulladékkezelési kapacitásai, tapasztalatai is vannak. Elég csak abba belegondolni, hogy például a vállalt évente több mint 500 ezer használt gumiabroncsot dolgoz fel és alakít át gumibitumenné, illetve saját üzemeiben semlegesíti a töltőkutakon bárki által leadható használt sütő- és ipari fáradtolajat is. Ugyanakkor a MOL az elmúlt években belépett a műanyag-újrahasznosítás területére is. Mindezek tükrében reméljük, hogy ezek a változások településünkön is egy állandó, magas színvonalú szolgáltatási struktúrát eredményeznek majd a jövőben.
Kacsó Dániel
környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási vezető