Bursa Hungarica

Képviselő-testület és bizottsági tagok

Név, e-mail cím, bizottsági tagság


Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testület hat főből áll. A testület tagjai az önkormányzati munkát bizottsági tagokként is végzik, a következő színtereken: Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság, Szociális és Egészségügyi Bizottság, Ügyrendi, Kommunikációs és Közlekedési Bizottság.

 

Szűr Tímea

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Alpolgármester

A képviselői munka csapatmunka, amit az elmúlt ciklusokban hiányoltam. A mostani testület az eddig tapasztaltak és reményeim szerint egy olyan testület, amiben mindenkinek megvan a szakterülete, feladata és kellően eltökélt a kampányban ígértek megvalósításában.
Számos fejlesztési feladat indult el az elmúlt négy évben és ebben a ciklusban folytatódik, illetve újak kezdődnek, amiben a szakmám miatt tevékenyen részt tudtam és tudok venni. Ilyen, a jelenleg már építés alatt lévő csatornázás Horányban, Horány vezetékes ivóvízzel nem rendelkező részének az ivóvízellátás előkészítése, tervezése. Az ivóvíz kiépítése utat nyitna a teljes településrész csatornázásának is.
Munkám során számos árvízvédelmi töltés tervét készítettem az országban. Igyekszem ezt a tudást településünk árvédelmi töltéseinek javításánál, erősítésénél kamatoztatni.
A csapadékvíz elvezetés kérdése eddig a többi közműfejlesztés mellett a háttérbe szorult, pedig az a faluban több helyen is fontos lenne. A csatornázás lezárultával ennek a közműnek a fejlesztését kell előtérbe helyeznünk, mivel a csatornázás után reményeink szerint megújuló horányi utak védelme, valamint a faluban az esőzések után kialakuló „tavak” megszüntetése is ezt kívánja.
Fontosnak tartom, hogy az önkormányzat a szabályoknak megfelelő állattartáshoz, kézműves termékek előállításához minden segítséget megadjon. Mivel a Piactér rendezése elindult, a tervek készülnek, a megvalósítás tavasszal elkezdődik, a bolt kérdése is meg kell, hogy oldódjon, ebben eltökélt vagyok.
A továbbiakban is akár képviselőként (a szó tényleges jelentése alapján), akár alpolgármesterként felkereshetnek problémáikkal, gondjaikkal, ahogy sokan eddig is megtették. Legjobb tudásom szerint igyekszem az elvárásoknak megfelelni. Az idei ciklustól az alpolgármesternek is van tiszteletdíja, melynek nagy részét egy erre létrehozott alapítványon keresztül a fejlesztések megvalósításának elősegítésére szeretném felajánlani. Ennek a pénznek a felhasználásáról folyamatosan tájékoztatni fogom a lakosságot.
Kérem, hogy ötleteikkel, javaslataikkal, kritikáikkal segítsék a polgármester és a testület munkáját.

.................................................................................................................................................................


Fűrné Láng Erika Éva

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szociális és Egészségügyi Bizottság (elnök)
Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság

Fűrné Láng Erika ez úton mond köszönetet minden választópolgárnak, akik az idei önkormányzati választásokon bizalmat szavaztak és támogatásukról biztosították. A jelenleg megválasztott képviselő testület  fiatalos, dinamikus, teli van ötletekkel és tenni akarással és már el is kezdődött a közösen elhatározott programok, tervek megvalósítása. A testületi munkamegosztásból következően számos új feladatom is lesz a korábban / képviselői bemutatkozóban/ megfogalmazottak mellett. A szociális, egészségügyi/ / bizottság vezetőjeként fontosnak tartom, hogy biztosítani tudjuk a lakosság jólétét, valamint életminőségének folyamatos javítása mellett olyan támogatási környezetet kell működtetnünk ,  amely  erősíti  a közösséghez, a lakóhelyhez való kötődést, a társadalmi szolidaritást. Különös figyelmet kell fordítanunk az egészségmegőrzésre, megelőzésre. Törekednünk  kel l arra, hogy  a hátrányos helyzetű csoportok felzárkóztatási esélyei, életminőségük, életük önálló irányítási lehetőségei  javuljanak.  A  fent i célok megvalósítása érdekében rendszeressé  szeretnénk tenni  a betegségeket  megelőző szűréseket, népszerűsíteni  szeretnénk a több  mozgást, a dohányzás elhagyását,  a magas vérnyomás és cukorbetegség  megelőzését /  vérnyomás,  vércukor,  EKG szűrés, masszázsok,  egészséges ételbemutatók/ szervezésével a helyi  és területi egészségügy i szakemberek bevonásával .  Az  idős korúak  helyzetével  kapcsolatban  a már  beazonosított  problémák  fejlesztési lehetőségeit  megvizsgáljuk,  felmérjük, hogy a  fentieken kívül  kik  szorulnak segítségre és az  intézményeink,  szociális ellátó rendszerünk segítségével megszervezzük  a segítségnyújtást. A nehéz anyagi körülmények között élőket lehetőségeink szerint segítjük, a munkájukat elvesztőek újbóli munkába állását a Munkaügyi központtal együttműködve kívánjuk elősegíteni.  Kezdeményezzük, hogy a helyi intézmények csatlakozzanak a Közszolgálathoz- a Közszolgálat működése a helyi kapcsolatokban –programhoz /az érettségi  előtt  álló fiatalok 50 órájának helyben történő ledolgozása/. Folytatjuk  az  Idősek  Világnapjához  kapcsolódó  helyi  rendezvényeket . Az aktív korú  és munkába eljáró  lakosság jogos igénye, hogy az orvosi rendelő és a gyógyszertár hetente legalább egy alkalommal a délutáni és kora esti időben is tartson nyitva, kezdeményezzük  az ez iránti igény kielégítését.   Végezetül  mint képviselő igyekszem legjobb tudásom szerint végezni képviselői munkámat, amelyhez az Önök együttműködését és támogatását kérem.

.................................................................................................................................................................


Gotthard Viktor

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság (elnök)
Szociális és Egészségügyi Bizottság
Ügyrendi, Kommunikációs és Közlekedési Bizottság

Feleségemmel 1999. óta Szigetmonostoron élünk és neveljük négy gyermekünket. Azóta sem bántuk meg, hogy ideköltöztünk, közös életünk egyik legjobb döntése volt. Édesanyám a Vitéz család sarjaként itt született Szigetmonostoron, de később a család Budapestre költözött, így magamat „mentgyütt”-nek tartom.
Operatív  vezetőként dolgozom egy 100%-ban magyar tulajdonú gépfejlesztő és gépépítő vállalatnál, ahol én felelek a fejlesztés a termelés és a projektek kivitelezése mellett a hazai kereskedelmi feladatok összefogásáért. A végzettségeim: gépészmérnök, gépészeti tudományok doktora (PhD), külkereskedelmi üzletkötő.
Szeretem az itteni életet, az összetartó közösséget és a békés, nyugodt környezetet. Mindemellett számos javítási és fejlesztési gondolatom van a térségünkkel kapcsolatban, de mások jobbító ötletei mellé is oda tudok állni. Alapelvem, hogy kizárólag a pozitív hozzáállás, a megoldás keresése és a tenni akarás visz előre.     

.................................................................................................................................................................


Szabó Iván

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Szociális és Egészségügyi Bizottság
Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság

Szabó Iván vagyok, Szigetmonostor község független, önkormányzati képviselője. A választási eredmények alapján nem jutottam mandátumhoz, de mivel egy megválasztott képviselő visszalépett, a jogszabály szerint, a soron következő legtöbb szavazatot szerzett jelölt jut be a képviselő-testületbe. Így „hetedikként”, én lettem a hatodik testületi tag. Köszönöm a rám szavazók bizalmát, ezek szerint nem vesztek el a rám adott voksok, és abban bízom, hogy az irántam táplált bizalom sem vész el a következő 5 év során! Igyekszem nyitott lenni minden megkeresésre és együttműködésre.
44 éves múltam, nős, 3 gyermeket nevelek. Hajdúböszörményben születtem, Debrecenben nőttem fel, és néhány Budapesten eltöltött év után 2012-ben Szigetmonostoron telepedtünk le családommal. A választásunk tudatos volt, Budapest közelségében, de mégis falusi környezetben kerestünk otthont. Feleségem szülei és testvére, családjával a „szomszédban”, Surányban él, ami szintén fontos szempont volt döntésünkben. Szigetmonostoron pedig megtaláltuk azt a közeget, amely számunkra ideális. Ez nem egy kihalófélben lévő falu, hanem élő és gyarapodó, aktív és összetartó közösséggel. Természeti adottságai kiválóak, a táj magával ragadó, a termőföldje kiváló. Az itt eltöltött viszonylag rövid idő alatt is megszerettem a falut és lakóinak jó részét.
Betelepülőként elsősorban azt vallom, hogy nem hozzám kell a falut igazítani, hanem magamat a faluhoz. Magyar emberként különösen fontosnak tartom szellemi-, lelki- és anyagi örökségünk fenntartását és továbbéltetését, ami nem valami múltba révedést jelent, hanem biztos alapokra helyezett építkezést. Szigetmonostornak is megvan a maga múltja, hagyománya, szellemi és épített öröksége, amire lehet és kell építeni a jövőt.
A Miskolci Egyetemen közgazdászként végeztem, azt követően különféle multinacionális cégeknél szereztem tapasztalatokat, gazdálkodási és kereskedelmi területen, de az igazi szakmámra csak később találtam rá. 10 éve a Corvinus Egyetemen szőlész-borász szakmérnöki diplomát szereztem. Azóta elsősorban borászattal foglalkozom hivatásszerűen, különböző formákban. Egyik célom az, hogy Szigetmonostoron, illetve a környéken újraéledjen a szőlőkultúra, ahogy az régen is megvolt.
Szeretném, ha a falu megtartó erejét növelni tudná. Ez egyebek mellett, a lehetőségek szerint, minél több munkahellyel és a falu állapotának javításával érhető el. Utóbbi magába foglalja a meglévő infrastruktúra összehangolt fejlesztését, az önkormányzati intézmények működésének, illetve a falu képének javítását. Kiemelten fontosnak tartom a meglévő vagyonnal való optimális gazdálkodást, és a fellelhető külső források (pályázatok, támogatások) minél hatékonyabb felhasználását. Bizonyos célokat kizárólag a környező településekkel együttműködve, míg másokat a saját érdekeink maximális előtérbe helyezésével, erős lobbi tevékenységgel érhetünk el. Szükség van a más településeken már bizonyított gyakorlatok, működő modellek átvételére, de mindig szem előtt tartva a saját adottságainkat és lehetőségeinket. Úgy gondolom, hogy a település jövőjét meghatározza, hogy ha sikerül minél erősebben érvényesíteni az önellátás, illetve az önfenntartás elvét érvényesítenünk.
Szigetmonostor jövőjét elsősorban a mezőgazdálkodásban és az idegenforgalomban, illetve ezek szinergiájában látom. A manapság oly divatos „ökoturizmus” kifejezés, ha tartalommal töltjük meg, igen sok lehetőséget rejt magában. Szűk környezetünk kiválóan alkalmas a természethű állattartásra, kiváló minőségű zöldség és gyümölcs termesztésére. Ezekből az alapanyagokból, első osztályú élelmiszerek előállítására van lehetőség, ami nem csak a helyi fogyasztókat, intézményeket szolgálja ki, de a budapesti, sőt országos terítésre is lenne kapacitás. A helyi vendéglátók, szállásadók is bátran építhetnének a helyi termékekre, ami plusz vonzerőt jelent a szép természeti környezet mellé.

.................................................................................................................................................................


Patakfalvi Gábor

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Ügyrendi, Kommunikációs és Közlekedési Bizottság (elnöke)
Szociális és Egészségügyi Bizottság

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Szigetmonostori Polgárok!
Először is köszönöm a bizalmat, hogy Önök, a képviselőjükké választottak.
Budapesten, 1956 -ban születtem. Abban az időszakban, ami egy szabadságát sosem feladó nemzet, a mai napig példamutatóan kelt fel elnyomói, a kommunista diktatúra és az idegen megszállok ellen. Talán éppen ezért, mindig is a nemzetben és annak becsületes magyarjaiban hittem, álltam ki igazukért, képviseltem nyíltan a nemzeti radikalizmus eszméjét.  
Tanulmányaimat is Budapesten, a BME. Közlekedésmérnöki karának hajózási szakán végeztem. Hajóskapitányként, 15 évet dolgoztam a MAHART.-nál. Jelenleg, családi vállalkozásban, falusi vendégfogadással foglalkozom.
Hiszem, hogy a tudás, a munka és ezeket háttérként támogató család az, ami e nemzetnek jobb életet, boldogabb jövőt tud biztosítani. Hiszem, hogy ez a szép, egészséges település Szigetmonostor is így lett ilyen élhető kedves falu. Akik itt élnek, vagy ide költöznek, érzik ezt a pozitív kisugárzást annak ellenére, hogy van még mit tennünk a jobbért, a szebbért, a kényelmesebbért.  Ezért vagyunk mi, képviselők. Azért vagyunk, hogy biztosítsuk a hétköznapok gondtalanságát, a lakosság békéjét, boldogságát. Biztosítsuk, a fejlődést, megtartva a tradíciókat, hagyományainkat, értékeinket. Ezt én, nem politikai alapon szeretném elérni, de úgy politizálva, hogy ez elérhetővé váljék.
Mert a politika mindig is jelen lesz. Csak rajtunk múlik, hogy segíteni, vagy akadályozni fog e bennünket. Elveinket sosem adhatjuk fel! Csak a nemzet!
Hiszek a magyar ősi kereszténység erejében, a hit igazában, és a magyarság élni akarásában. Ha összefogunk, akkor nincs az a hatalom, mely meggátolna minket abban, hogy egyre többen boldogabban, jobb kedvvel ébredjenek, e szép magyar faluban.
Ehhez kérem, az Önök segítségét is. Mondják el gondolataikat, hívjanak, keressenek, hogy együtt alakítsuk ki településünk arculatát, szellemiségét.
Adjon az Isten, szebb jövőt!

.................................................................................................................................................................


Rózsa József

Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Pénzügyi és Fejlesztési Bizottság
Ügyrendi, Kommunikációs és Közlekedési Bizottság

 Két diplomás agrárgépészből politológussá váló, mindenre nyitott, a környezetemben történő dolgok iránt fogékony, kíváncsi ember vagyok.  Feleségem grafikus, nagyfiam közlekedésmérnök-közgazdász, míg a kisebbik nemzetközi kapcsolatok szakértője. Szigetmonostorral 1969-70-ben ismerkedtem meg, amikor a helyi vízgazdálkodási
társulat gépészeti vezetőjeként itt dolgoztam, többek között a helyi epreskerteket öntöztük, vízvezetékeket építettünk a térségben. Több évtized után 1997-ban
tértem vissza családommal nyaralóként, majd állandó lakosként. Szeretnék egy Szigetmonostor – benne Horány – fejlődéséért egységesen  tenni akaró és tudó testület munkájában segíteni, ebben aktívan részt venni.
Hatékony és költségtakarékos gazdálkodással minél nagyobb fejlesztési forrásokat szeretnék megteremteni. Szeretném a törvényesség betartásával, betartatásával szebbé,  kulturáltabbá tenni falunkat és környezetét. Szeretnék javítani településünk minden  korosztályának biztonságán, beleértve az intézmények megközelítésétől a szociális ellátás házhoz viteléig.
Olyan helyi közösséget szeretnék, melynek tagjai tisztelik egymást, segítik a közösséget, a település rövid és hosszú távú, feladatainak megvalósításában aktívan vesznek részt.

Olyan települést szeretnék ahol még jobb lesz élni, ahol jó pihenni,
ahová továbbra is szívesen jövünk haza, ahová büszkén hívjuk vendégeinket,
mert szorgalmunk, tudásunk látszik portáinkon, köztereinken.