A szigeti közlekedésről egyeztettek az érintett polgármesterek a szakminisztériummal
A négy szigeti település polgármestereit, köztük Molnár Zsoltot július 22-én fogadta dr. Vitályos Eszter országgyűlési képviselő kezdeményezésére, Nagy Bálint az Építési és Közlekedési Minisztérium államtitkára és a különböző szakterületek képviselői. A találkozó témája a szigeti közlekedés fejlesztésének kérdései voltak. Elsősorban a kompok, révek működésének állami finanszírozásának témájában kaptak a települések vezetői ígéretet arra vonatkozóan, hogy az országgyűlés őszi ülésszakán már napirendre kerülhet az a törvényjavaslat, amely nagyobb állami forrást biztosít a kompok, révek gazdaságos működtetéséhez. Ha ez megvalósul 2026 januárjától már az új gazdasági rend szerint közlekedhetnek a szigeti átkelők.
A hosszanti víziközlekedés feltételeinek megteremtése szintén régóta van napirenden, azonban ehhez nagyobb méretű beruházások szükségesek (kikötők, hajók stb.) Közép távon az állam hajlandó megvizsgálni a szigeti településekről a fővárosba irányuló napi hajójáratok üzemeltetésének lehetőségét.
A helyközi buszközlekedéssel kapcsolatban az hangzott el, hogy a szolgáltatás biztosításához szükséges midi buszok beszerzése már folyamatban van, azonban a járatok üzemeltetéséhez szükséges infrastrukturális beruházások (buszmegállók, buszfordulók) megvalósításához szükség lesz az érintett önkormányzatok pénzügyi forrásaira.
A kisoroszi kerékpáros híd kiviteli tervei is elkészültek, ha az uniós forrás megérkezik indulhat az építés. Az Eurovelo szigeti szakaszának építését egy folyamatban lévő per hátráltatja, ezért megfontolják, hogy több szakaszra bontsák szét a beruházást, hogyha erre lesz lehetőség. Így a per által nem érintett nyomvonalon, amennyiben a pénzügyi forrás rendelkezésre áll, elindulhat az építkezés.
Vizsgálja a minisztérium az összes lehetséges kerékpáros híd helyszínt, hogy ha Szentendre továbbra sem járul hozzá a kerékpáros híd építéséhez, akkor másik, alternatív helyszínen fogják azt megvalósítani. A 11-es út tervezett felújítása ugyan nem került le teljesen a napirendről, azonban forrás jelenleg nem áll rendelkezésre a megvalósításához. Szintén égető kérdés a leromlott műszaki állapotban lévő Tildy-híd rekonstrukciója. Itt annak műszaki lehetőségét is vizsgálják, hogy a biztonságos kerékpáros és gyalogos közlekedés biztosítása érdekében milyen műszaki megoldással lehetne a hidat kiszélesíteni.
Összességében a polgármesterek lehetőséget kaptak a szigeti közlekedés problémáinak részletes átbeszélésére az illetékes szakminisztériummal. A minisztérium illetékesei több ígéretet tettek a legégetőbb problémák középtávú megoldására, azonban az ezekhez szükséges pénzügyi források nem minden esetben állnak még rendelkezésre.