Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

Felhívás! Táborozzunk közösen!  

Szigetmonostor Község Önkormányzata a korábbi években is kiemelkedő hangsúlyt fektetett a nyári táborok szervezésére, segítve ezzel azon családokat, akiknek nehézséget okoz a hosszú szünetben a gyermekek napközbeni felügyeletének megoldása. A 2026-os évben szeretnénk még több időt lefedni és igazán minőségi, a helyi közösségekhez is kapcsolódó tevékenységekkel bevonni a gyermekeket a település életébe. Továbbá kicsit újragondolva a korábbi táborozási rendszert, még több segítséget nyújtani a szociálisan nehezebb helyzetben lévő családoknak.

Ezért az Önkormányzat nevében ezúton szeretnénk felkérni a településen aktívan működő és a közösségi életben kiemelkedő szerepet vállaló civil szervezeteket, vállalkozókat és magánszemélyeket, hogy akinek lehetősége és kedve van hozzá, egy-egy tábori nap programjának lebonyolításával járuljon hozzá ezen, szociális alapon szervezett és finanszírozott táborokhoz. Legyen az egy szakmába illő alkotó nap, egy sport program, egy környezetvédelmi tematikájú nap vagy akár egy zenei program. Településünkön számos civil szervezet és vállalkozás működik, így bízva a közösség erejében, ha csak egy szervezet egy nap programját vállalja, máris több tábor megszervezésének lehetősége válik biztosítottá. Természetesen egy vállalás szólhat hosszabb időszakról is, mint 1 nap. Kérjük továbbá, hogy a szándék kinyilvánítása mellett az alábbiakban megjelöl időszak figyelembevételével adja meg az Ön, vagy szervezete számára leginkább alkalmas napokat, hogy az összesítésnél erre tekintettel születhessen döntés a szervezésben.

Fontos tudnivalók:

A táborok szervezője és helyszíne a Szigetmonostor Faluház, étkezését a Nyitnikék Óvoda és Konyha közreműködésével Szigetmonostor Község Önkormányzata biztosítja.

Táborozási időszak, figyelembe véve a Konyha működését és a Faluház nyári nyitvatartását: 2026. június 22. és 2026. július 17. közötti 5 hét valamelyike.

Egy tábor hétfőtől péntekig, reggel 8-tól délután 4-ig tart.

Tábor lebonyolításához az Önkormányzat minden esetben szerződést köt a civil szervezettel/vállalkozással/magánszeméllyel. Ennek egyik jogszabályban előírt feltétele az erkölcsi bizonyítvány bemutatása.

Jelenleg is több, a közösségi szerepvállalást segítő pályázati kiírás teszi lehetővé civil szervezeteknek a hasonló kezdeményezések támogatását.

Jelentkezési határidő: 2025. december 31.

Jelentkezni az alábbiak szerint van lehetőség: részletes programterv leírásával, az időpont(ok) és a táborban résztvevő civil szervezet/vállalkozás/magánszemély megjelölésévével. E-mailben, az alábbi e-mail címen: hivatal@szigetmonostor.hu

Köszönet minden jelentkezőért, szolgálatért és a település közösségéért elhivatottan tenniakarókért!

Szigetmonostor Község Önkormányzata

Back to top