Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

13. Lecsófőző verseny

This event has ended

Közhírré tétetik!
Lecsósok idén is megnyitja kapuit!

Köztudott, hogy Szigetmonostor a „Lecsósok falva”, ahol a jó étel receptje apáról-fiúra szállva állít bizonyságot hosszú évtizedek, emberöltők óta eme étel sokszínűségéről és méltán megbecsültségéről.
Mondják ezen a tájon, hogy a jó lecsóhoz nem kell más, mint jó monostori földb
ől való, jó alapanyagok, jó szakács, és legalább jó másfél órányi főzési idő.

2009-ben, azzal a szándékkal hívtuk életre a Szigetmonostori Lecsófőző Versenyt, hogy hagyományt teremtve, évről-évre összegyűljön a település apraja-nagyja, és a hétköznapi gondokat egy kicsit magunk mögött hagyva, egymás örömére, egymást megvendégelve tölthessünk el közösen néhány kellemes, felszabadult órát, így a nyár vége felé közeledve.

Szeretettel várunk csapatoddal a 2023. évi 13. Szigetmonostori Lecsófőző Versenyre, mely megmérettetésen, reményeink szerint Ti is képviseltetitek közösségeteket.

Versenyszabályzat

A verseny célja: Közösségteremtő és közösségerősítő gasztronómiai program.
A 2023. év legjobb lecsójának megválasztása.

A verseny időpontja: 2023. augusztus 19. szombat 10.00 órától
Helyszín: Szigetmonostor, horányi Piac tér (Nagyduna sétány 90.)
Az ételeket zsűrizésére felkértek: majd meglátjuk 😊

1.Nevezési díj: nincs.
2. Jelentkezés: Előzetesen a info.faluhaz@szigetmonostor.hu e-mail címen vagy a
 +3670-3740541-es telefonszámon, és a helyszínen (csapatnévvel, kapcsolattartóval megjelölve)
3. Jelentkezési korhatár: 0-111 éves korig
4. Versenyző csapat létszáma: 1 főtől 100 főig.
5. Rendezők általi juttatások: főzőhely, sörgarnitúra csapatonként 1., tűzrakó tál az első 21 fával főző csapatnak.
6. Helyszíni nevezés: 09.00 órától.
7. A verseny kezdete: 2023. augusztus 19. szombat 10.00 óra.
8. Kóstolás, zsűrizés: 12.00-14.00 óra.
9. Díjátadó ceremónia: 15.00 óra
10. Az étellel kapcsolatos gasztronómiai megkötések, előírások nincsenek.
11. Díjazás:
Az első három helyezett, az eredménynek megfelelő serleget visz haza, az első helyezett csapat egy évig viseli a megtisztelő rangot: A legjobb szigetmonostori lecsó készítője. A többi csapat oklevelet kap.
12. A győztes lecsó receptje közzé tétetik Szigetmonostor község hivatalos portálján, a www.szigetmonostor.hu oldalon és a községi nyomtatott médiában, az Újságolóban.
13. A verseny minden évben, fokozatosan növekvő érdeklődés mellett, következetesen megrendeztetik, dicsőséget hozva az győztesek és Szigetmonostor település számára.

A versenyen tűzifával és gázrózsával is van lehetőség főzni. Amennyiben Országos Tűzgyújtási Tilalom van érvényben a rendezvényt megelőző 2 hétben és a rendezvény napján, abban az esetben csak gázrózsával van lehetőség főzni a rendezvényen.

Zsűrizési szempontok: 1. egységes ízharmónia; 2. szín és illatkompozíció; 3. tájjellegű fűszerezettség és ízhatás; 4. a tálalás esztétikai kivitele.

Garantált a jó hangulat, kedves és vicces emberek, muzsika és ami kell.

Az együttműködést megköszönve, tisztelettel:
Szigetmonostor Faluház csapata 

Back to top