Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

Szeretettel üdvözöljük a szigetmonostori Klímapark oldalán! A Szentendrei-sziget egésze különleges táj. Alföldi jellegű, de a hegyek és a Duna ölelésében kicsit mégis más. Ezt a „mást” szeretnénk Önnek, tanítványainak, gyermekeinek bemutatni! „A Sziget” 30 km hosszú, Visegrádtól Budapestig nyújtózik. A Duna alapvetően határozza meg földtani, domborzati, víztani adottságait, az itt élők életét. Ha mélyebben megismerkednének vele, kérjük, olvassák el a Szigetmonostor Község Önkormányzata által vezetett „Klímapark” projekt keretében készült tájtörténeti könyvet! Tanítványaikat pedig szeretettel látjuk egynapos programjainkon.

A foglalkozások során a gyerekek megismerkedhetnek a táj természeti és kulturális értékeivel: élőben és kiállításon, önállóan, feladatlappal és együtt, kézműveskedés közben vagy családi ökogazdaságokban, szakvezetéssel, állatsimogatóval. Az egyik helyi fő közlekedési eszköz egy elektromos kisbusz, de lehet omnibuszt bérelni, kerékpárral vagy gyalog bejárni a helyszíneket.

A foglalkozásokat sokéves, környezeti nevelési, módszertanos tapasztalattal rendelkező szakemberekkel állítottuk össze és tartjuk meg, személyre szabottan, a csoportok korosztályi sajátosságainak és vezetőik aktuális igényeinek figyelembevételével. Lesz szó természet- és tájvédelemről, klímavédelemről, a vízbázisokról, kultúrtörténetről, fenntarthatóságról, önfenntartásról … megannyi fontos, aktuális témáról. Várjuk Önöket szeretettel!

Programcsomagjaink:

1. Háztáji gazdaság – növénytermésztés Hogyan legyünk ökogazdák?
2. Klímavédelem Óvjuk együtt!
3. Háztáji gazdaság – állattartás Nemezeléstől az íjászaton át a Dunáig / Állattartás és önellátás

Back to top