Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

Meghívó kertlátogatásra

Hogyan lesz a kertből paradicsom?

Tisztelt Szigetmonostori és Horányi Polgárok!

Szeretettel invitáljuk Önöket június 19-én, vasárnap, délelőtt 10 órára, Szigetmonostorra, az Árpád u. 1. szám alá egy kertbemutatóra (a bemutató vége kb. 12 órakor), amelynek keretében a település köztiszteletben álló polgára, a fenntarthatóság elkötelezett híve és szószólója

SZIRONY GYÖRGY

a saját kertjének példáján keresztül mutatja be, hogy egy kis odafigyeléssel, szorgalommal, akarattal hogyan varázsolhatunk egy egyszerű telekből bőven termő kertet, valamint a madarak, gyíkok, rovarok és egyéb élőlények számára kedvelt otthont.

Kérjük, részvételi szándékukat, valamint, hogy hányan vesznek részt a családból a kertbemutatón − az esemény tervezhetősége miatt − a bognar.karoly61@gmail.com e-mail címre írják meg, legkésőbb 2022. június 16-án (csütörtökön) 16 óráig (pl. Monostori Márk, részt kívánok venni a kertbemutatón, összesen 3 fő).

A jelentkezéseket, tekintettel a kert teherbíró képességére, az első 50 főnél lezárjuk, 10 főt pedig „tartalékba helyezünk”.

Az első jelentkező egy Gyuri bácsi által készített madáretetőt, a második egy madárodút, a harmadiktól a tizedik jelentkezőig pedig szintén Gyuri bácsi által készített ültetőfát kap ajándékba.

Szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A szervezők

Back to top