Skip to content Skip to main navigation Skip to footer

Felkarolt érdektelenség

A tiszta környezet megteremtése nem egyéni, hanem közösségi érdek

A természetben minden élőlény alapvető harmóniára törekszik a környezetével. Teszi mindezt azért, hogy az életéhez szükséges feltételek hosszú távon biztosítva legyenek. Mi emberek vírusként pusztítunk, azt gondoljuk, hogy semmire és senkire nem kell tekintettel lennünk. Szennyezhetünk, rombolhatunk következmények nélkül. Szerencsére vannak olyanok – egyelőre még csak maroknyian –, akik településünkön ezen folyamatok ellen tenni akarnak, de nem csak „fotelharcosként” posztokat lájkolgatva, hanem feláldozva a szabadidejüket, kesztyűt és zsákot ragadva takarítanak mások után. A jó hírek sora pedig ezzel nem ér véget, ugyanis Szigetmonostoron a környezetvédelmet és a hulladékgazdálkodást immár van, aki összefogja.

Ha valaki túrázott már, vagy csak tett egy könnyed sétát az erdőben, aki használta már a minket körülvevő csodálatos természeti környezetet sportolási, rekreációs célból, aki ment már gyalogosan vagy kerékpáron munkába, iskolába, az biztosan látta annak az értelmetlen ökológiai pusztításnak a nyomát, amelyet azok okoznak, akiknek van pénzük a házukat felújítani, de az építési törmeléket megfelelő helyre elszállíttatni már nem. Akik le tudják cseréni a hűtőjüket, porszívójukat, tévéjüket, de a régi készülékeket sunyi módon az erdőszélre hordják ki. Akiknek van lehetőségük autót fenntartani, de annak használt gumiabroncsait vagy tönkrement akkumulátorait felfoghatatlan módon kidobják a természetbe. Akik elég pedánsak ahhoz, hogy a saját portájukon rendezett kertet ápoljanak, de a nyesedéket komposztálni vagy a saját tárolóedényükbe aprítani már nem képesek. Akiknek a sör, illetve pár „tüske” hozza meg a munkakedvét, és azok csomagolása kilométerkőként szegélyezi útjukat. Akik a teli energiaitalos-dobozt még elbírják a kirándulás elején, de az üres, pár gramm súlyú dobozt már képtelenek hazacipelni.

Szerencsére vannak azért olyanok, akik nem csak a saját portájukon, hanem azon kívül is igényesek arra a környezetre, ahol élnek. Akiknek a hulladékproblémák nem ott kezdődnek, hogy minden lehetséges fórumon annak adnak csak hangot, hogy a szemétszállító cég megint nem ürítette időben a kukájukat (hozzáteszem, ez egy olyan gond, amin változtatni kell). Akik imádják az erdőt, a természetet, illetve annak minden lakóját, és éppen ezért hajlandóak is tenni azért, hogy unokáink az avarban és ne a PET-palackokban gázoljanak bokáig. Viszont sajnos alig egy tucat ilyen ember van településünkön a közel 3.000 állandó lakosból. Ez a kis csoport nem a karosszékből hőbörög, és nem csak másoktól várja a megoldást, hanem tevékenyen kiveszi a részét a probléma megoldásából is.

Áprilisban két szervezett szemétszedésre is lehetett jelentkezni, ugyanis az Önkormányzat csatlakozott az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ „Tavaszi nagytakarítás” elnevezésű országos kampányához, valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium „TeSzedd!” mozgalmához. 15 ember, egy-egy nap alatt közel 20 köbméter szemetet gyűjtött össze az utak mellől, a kompkikötőkből, valamint az erdőből. 20 köbméter sittől, palától, PET-palacktól, sörös- és üdítős doboztól, cigaretta csikktől, illetve öt tévékészüléktől és egy hűtőtől szabadítva meg településünket. Gondoljunk csak bele, hogy mennyi szeméttel lenne kevesebb, ha ötször-tízszer ennyien vagyunk? Viszont nagyobb gond az, hogy egyáltalán miért van szükség ilyen akciókra? Miért kell másoknak egyesek után takarítaniuk? És miért van ekkora érdektelenség az igényes környezet megteremtése iránt? Egyszerűen felfoghatatlan. Mindenesetre az Önkormányzat és a magam nevében ezúton szeretném hálásan megköszönni mindazok munkáját és segítségét, akik ezúttal is velünk tartottak!

Annak érdekében, hogy a hulladékgazdálkodás és a környezetvédelem új erőre kapjon, hogy az ezzel kapcsolatos problémák bosszantó következményei csökkenjenek, személyemben immáron felelőse is van a területnek. Jó hír, hogy a munka megkezdődött, de az eredmények csak összefogással jöhetnek. Kooperáció nélkül nem érjük el a céljainkat, nevezetesen a tiszta, kulturált környezetet. A szemétszállítással kapcsolatos fennakadásokat pedig prioritásként kezeljük a jövőben! Kérem önöket, hogy a témát érintő problémáikkal, a hulladékkezelési gondjaikkal forduljanak bizalommal hozzám a kacso.daniel@szigetmonostor.hu e-mail címen. Tegyünk közösen településünk tisztaságáért.

Kacsó Dániel

környezetvédelmi és hulladékgazdálkodási vezető

Back to top